Meghívó a 26. Oracsbitura
0. nap, július 24. szombat
Kiinduló pontunk Kisnána, ahol a tavalyi Oracsbitu megmaradt csapata egy nagyszerű búcsúestet tartott a vár udvarán - hála a vár gondnokának, Szabó Csaba MCSE tagtársunknak. Most is szívesen lát bennünket ott egy összerázó estére, hogy másnap felvegyük az előző túra fonalát, és folytassuk utunkat a Mátrába. Leutazás vonattal Kál-Kápolnáig (erről a részleteket majd később egyeztetjük), majd onnan rövid tekerés Feldebrőn át Kisnánáig. Alvás sátorban a várárokban.
1. nap, július 25. vasárnap
Fel az ország tetejére. Bár csillagásztáborozásaink során a Mátrában sokszor megfordultunk, de oracsbitus minőségben odafent még sosem jártunk, csak a hegység alsóbb vidékein. Itt az ideje hát - rögtön az első nap felküzdjük magunkat az ország tetejére! Kisnána - Sirok - Recsk (kitérő az egykori munkatábor helyszínére, a kőbányához) - Parád (parádi víz) - Mátraháza - Kékestető (belek kiköpése). Szállásunk - ex-oracsbitus tekerőtársunk, Szabó Rita kedves közbenjárásának köszönhetően - a TV torony melletti Kékesi Sasok síházban lesz (sílécet nem kell vinni, emeletes ágy és rezsó van, még fizetni sem kell érte, csak magunk után összetakarítani).
2. nap, július 26. hétfő
Tovább a Mátra bércein. Mátraháza - Galyatető - Piszkéstető. Ha sikerül megszervezni egy rövid látogatást a csillagvizsgálóba, akkor itt megnézzük hazánk legnagyobb távcsövét. Utána sokunk számára hazai pálya következik: Mátraszentlászló - Mátraszentistván - Ágasvár. Az itteni túristaházban - megannyi nagyszerű észlelőtábor helyszínén - a házigazdák, Juhász Jani és Bea sok szeretettel várnak bennünket. Táborozás az észlelőréten, melegedés a házban a kandalló körül.
3. nap, július 27. kedd
Kvázi-pihenőnap. Lecsorgás a Mátrából a Cserhátba, a palócok földjére. Ágasvár - Tar (esetleg Nagybátony felé) - Alsótold - Hollókő (világörökség, vár). Itt falunézés, lézengés. Legvalószinűbb szálláshelyünk a szomszéd faluban lesz, Felsőtoldon egy táborozásra alkalmas, infrastruktúrával ellátott területen (lényegében kemping).
4. nap, július 28. szerda
Keresztül a dimbes-dombos Cserháton. Cserhátszentiván - Cserhátsurány (gótikus Árpád-kori templom) - Mohora - Romhány (Rákóczi fa, kastély, csempegyár) - Bánk (tó, locspocs). Ha belefér az időnkbe, akkor kitérő Szendehely felé, hogy megemlékezzünk a híres "Másfél millió lépés Magyarországon" TV sorozat szerzőjéről, Rockenbauer Pálról az emlékére állított kopjafánál. A napi célpont (Rétságon vagy Nógrádon keresztül) Diósjenő, ahol a kempingben táborozhatunk. Ezzel megérkeztünk a Börzsönybe.
5. nap, július 29. csütörtök
A Börzsönytől a Gerecséig. Erdőgazdasági úton Királyrétig (esetleg még egy kis tekergés a hegyek közt), majd Kóspallag - Kismaros - Nagymaros. A Duna ünnepélyes átszelése vagy itt, vagy tovább Zebegényen át Szobnál - a komp mindkét helyen óránként jár. Ezután egy kis csalás következik a Kék-túrához képest, mivel a pilisi és budai-hegységi szakaszt kihagynánk, vagy erősen lerövidítenénk. Ezt a vidéket feltehetően a többség már túlságosan is ismeri, túl nagy kitérő lenne, és "veszélyesen" megközelítené Budapestet. Mi viszont a Duna mentén mennénk tovább, esztergomi résztvevőink számára kicsit szokatlan módon áthaladva Esztergomon, majd Tokod felé vennénk az irányt - rátérve a néhányunk által jópárszor bejárt Kinizsi 100-as teljesítménytúra útvonalára. Tokodról egy jó meredek kaptatón kell felkapaszkodni a Kő hegyre, a komárom-esztergom megyei amatőrök állandó táborhelyére, aminek sziklájáról szép kilátás nyílik a Duna túlpartjára. Itt a hegyen táboroznánk.
6. nap, július 30. péntek
Utolsó napunk a Gerecsében való tekergéssel telik. Mogyorósbánya - Tát - Nagysáp - Bajna - Héreg - Tarján (nicsak, egy újabb táborhely, a következő heti MCSE távcsöves találkozó színhelye!) - Vértestolna - Tata. Itt újra hazai pályára érünk, hiszen indult is innen, érkezett is ide Oracsbitu az idők során.
7. nap, július 31. szombat
Ez a szokásos tartaléknap, ha esetleg a Börzsönyben vagy a Pilisben mégis tennénk egy hosszabb kitérőt, vagy ha elázás miatt épp elakadnánk valahol.
---
Ez lenne hát a terv, amitől persze el lehet térni, ha úgy alakul. Reméljük az ítéletidő erre a nyárra már kitombolta magát, de ha mégsem, akkor sem kell túl messziről hazamenekülnünk.
Csak egy rövid felsorolás hogy mit hozzatok magatokkal: bicikli, pótgumi, kukásmellény, sátor, matrac, esőkabát, elemlámpa, meg efélék.
Kérjük mielőbb jelezd jöveteli szándékodat - vagy ezen a levlistán vagy a szervezők valamelyik elérhetőségén! Az utolsó egyeztetéseket szokás szerint ezen a levlistán bonyolítjuk.
SPeti, s Tepi, s PZs