Oracsbitu 26

A folytonosság jegyében túránk ugyanott kezdődött, ahol az előző évi véget ért: a kisnánai várban. Házigazdánk ismét Szabó Csaba, a vár gondnoka volt. Neki köszönhetően állíthattuk fel nulladik napi "alaptáborunkat". A korábbi alkalomhoz képest csak annyi változás történt, hogy a várat közben épitési területté nyilvánították, mert megkezdődtek felújitási munkálatai. Emiatt nem a várárokban, hanem a vár melletti nagy füves réten verhettünk fel sátrainkat. Ez a hely este még idilli terepnek igérkezett. A társaság egy része vonattal és biciklivel, Oláh Jani végig biciklivel, néhányan pedig családi kisérettel autóval érkeztek. Bár Csabát aznapra szolgálatra osztották be, de este bevitt minket a várba, és a rá jellemző lelkesedéssel egy rövid történelmi előadást és vezetést tartott nekünk - kivívva ezzel a környéken lesben álló épitésvezető haragját. Emiatt a várat elhagyni kényszerültünk. Közben megérkezett Rita is Gyöngyössolymosról, hogy átadja a másnapi szállásunk kulcsát. Nem egyedül jött, hanem 3 hónapos kislányával, Berenikével. Kellemes hangulatban beszélgettünk a réten a sápadt telehold fényében, miközben távolról halk dörgések kiséretében néha fel-felvillant az ég - majd nyugovóra tértünk.

képek >>

Nem kellett sokáig várnunk, amíg arra ébredtünk, hogy sátraink tetején egyre sűrűsödő koppanások hallhatók. Megérkezett a vihar, eleinte csak egyre erősődő esővel, majd heves széllel. A legtöbb (nem éppen hegyi túrázásra tervezett) sátor először beázott, majd összedőlt. A szélvihar csak tombolt tovább, reggelig sem állt el. Néhányan kimenekültek sátraikból, mások inkább meg se moccantak, csak egyre összébb húzták magukat a még szárazon maradt foltokon. Mivel Tepiék családi sátra már a szétszakadás állapotában volt, ők hajnalban testületileg hazamenekültek. A sátorban ragadtak csak 10-11 óra táján mertek előjönni. Némi tanakodás után az útvonal áttervezése mellett döntöttünk: az eredeti Sirok - Parád - Recsk útvonal helyett a jóval rövidebb, csak 32 km-es utat céloztuk meg Kékestető felé. A szemerkélő esőben még órákig szöszmötöltünk, így délután 2 óra lett mire a túra "kemény magja" útnak indult. Sajnos házigazdánktól nem tudtunk elbúcsúzni, mivel az éjszakai szolgálat után nyugovóra tért. Domoszló, Markaz, Abasár érintésével tekertünk először hepehupás tájon Mátrafüredig, majd onnan megkezdődött az igazi emelkedő. Csöpörgő esőben küzdöttük fel magunkat Mátrházáig (miközben folyamatos magasságméréseket végeztünk), onnan pedig szakadó esőben kapaszkodtunk fel a Kékestetőre. Már sötét lett, mire a Kékesi Sasok síházát nagy nehezen megtaláltuk. Jó hideg volt, mi meg ázottak, így július dacára bekapcsoltuk a kályhát, és száradni kezdtünk. Rita ismét meglátogatott bennünket, víz és bor segélyt hozott.

képek >>

Másnapra ébredve hamar rájöttünk, hogy innen nem megyünk tovább. Odakint sűrű köd, eső és hideg tombolt, még a mellettünk álló TV torony tetejéig sem láttunk el. Hiába voltunk az ország tetején, a kilátásból nem sokat élvezhettünk. Mivel az időjárás reménytelennek tűnt, esőnapot rendeltünk el. A napi csúcshőmérséklet épp hogy csak elérte a 12 fokot. A házban és akörül lődörögtünk, míg a Bíbornye család busszal bevásárlótúrizmust hajtott végre Gyöngyösre. Nehezen bírtuk a pihenést, így kínunkban a mindenféle kacattal telepakolt faházban síruha próbát és fényképezkedést tartottunk. Eközben a Rita által biztosított alapanyagból főzött nagymennyiségű forraltbor elfogyasztása nem kis feladat elé állított bennünket. Délután az idő kicsit enyhébbre fordult, még a lenti falvakat is megpillantottuk, így reménykedhettünk, hogy másnap továbbmehetünk.

képek >>

Az idő kielégítőnek látszott, így összeszedtük magunkat és útnak indultunk - de előtte még elkészítettük kötelező csoportképünket a csúcsot jelölő piros-fehér-zöld kőnél. Nem túl hosszú út várt ránk: Galyatető - Piszkéstető - Mátraszentlászló - Ágasvár. Piszkéstetőn természetesen megálltunk a csillagvizsgálóban, hogy megnézzük az ország legnagyobb távcsöveit. Vida Krisztián csillagász fogadott minket, és mindenütt körbevezetett bennünket, jártunk mindhárom kupolában (1 m RCC, 90 cm Schmidt, 50 cm), az 1 méteres távcső sosem használt Coudé fókuszában, az egykor a fotólemezek tárolására szolgáló 10 éve elhagyott helységben és a nagy kupola erkélyén. Két órát töltöttünk az obszervatóriumban, majd kis gurulás után rövid megállót tartottunk a festői fekvésű három falu templománál, nem messze a 80-as évek nagy meteortáborainak színhelyétől, a Kút-hegytől. Ezután hamarosan megkezdtük küzdelmes pocsolyázásunkat az Ágasvár felé vezető hírhedt minőségű föld-kő és sárúton. Egy óra zötyögés után már fent is voltunk a túristaházban, ahol a ház gazdája, Juhász János fogadott bennünket. Mivel az idő továbbra is pocsék volt és a ház épp üres, lemondtunk a korábbi MCSE táborok észlelőrétjén való sátrazásról, és az épületbe fészkeltük be magunkat. Este János csodás rókagombás vaddisznó raguval táplált minket.

képek >>

"Esik az eső!" - rontott be reggel 7-kor szobáinkba Bíbornye, rögtön elrontván hangulatunkat is. Reggeli indulást terveztünk, ehhez képest egész délelőtt csak az eget figyeltük, sokáig nem sok reménnyel. Lilla és Nyergeske fel is adták a további szereplést, és elindultak lefelé. Végül kora délután az eső elállni látszott, és a többség is nekiveselkedett - házigazdánk tanácsára a Mátrakeresztes felé tartó dózerúton, amely a Csörgő patak völgyébe vezetett. Hatalmas sárban és dagonyában haladtunk, mígnem az út is beszakadt egy helyen a patakba - itt kisebb akrobata mutatványokra volt szükség. A faluba leérve megpucoltuk bicikliinket, majd nagyot gurultunk Pásztó felé. Átszelve a várost, rövidesen már a Cserhátban kaptattunk jó kis emelkedőn felfelé Alsó és Felsőtold irányába. Mire megérkeztünk aznapi célunkhoz Felsőtoldra, már megint esni kezdett, szerencsére nem sokáig - sőt hamarosan csodás naplementei szivárvánnyal kárpótolt minket a természet. Eredetileg sátrazni terveztük, de inkább beköltöztünk a kiszemelt vendégház két szobájába.

képek >>

A túra legsikeresebb napja volt ez a cserháti szakasz, amikor még gyarapodásnak is indultunk. Ezúttal végre tényleg szép idő köszöntött ránk. Ragyogó napsütésben tekertünk át a szomszéd faluba, a híres-nevezetes Hollókőre. Hollókő mára kissé természetellenes módon kirakatfaluvá vált, de szerencsére kirakatbábuk helyett még ma is valódi emberek lakják. Végigsétáltunk az ófalu valóban szép ragyogó fehér házai közt, majd felkapaszkodtunk a várba - azon kevesek egyikébe, melyet szépen rendbehoztak. (Talán nemsokára a kisnánai vár is ilyen jól fog kinézni...) Itt találkoztunk Annával és fiával, Ádámmal, Hollókőt elhagyva pedig Alsótoldnál Tepi csatlakozott ismét a túrához - ezúttal valóban biciklivel. Nemsokára András is megérkezett Aszód felől, őt Magyarnándoron abban a kocsmában vártuk be, ahol két éve is időztünk. Innentől teljes létszámban haladtunk tovább Romhány érintésével a Bánki tóig, ahol ettünk-ittunk, Tepi fürdőzött. A jó idő csak eddig tartott, ekkor már láthatóak voltak a nyugati látóhatáron a fellegek. Mire alkonyatkor Diósjenőre értünk, találkoztunk is a viharral. Először csak csepergett, amikor pedig a kempingbe értünk, szakadni kezdett. Némileg elhamarkodott ötlettől vezérelve páran a legnagyobb özönvízben nekiálltunk sátrat verni. Mire teljesen eláztunk (és a sátrak is), kiderült, hogy Bíbornye kikönyörgött két faházat az amúgy teljesen foglalt kempingben, ahová mind beköltözhettünk. Persze eddigre az eső is elállt. Így, bár ázottan, de legalább megúsztuk, hogy a kinti sárban kelljen aludjunk.

képek >>

Reggel megjelent Lilla és Nyergeske, akik így rövid szünet után újból csatlakoztak a túrához. Diósjenőt elhagyva a gyönyörű, Börzsönyt átszelő úton kaptattunk fel 500 méterre, onnan pedig - a változatosság kedvéért - csepergő esőben gurultunk le Kemencéig. Egy kis kocsmázás után rátértünk az Ipoly mellett vezető műútra, azon a Börzsönyt "kívülről" megkerülve tekertünk Letkésig. Átlépve a határfolyót, egy rövid szlovákiai szakasz következett Szálkától Párkányig. Párkányban megtartottuk a túra záró kocsmázását finom szlovák sörök társaságában. Innen pedig már csak a zöld hídon kellett átgurulnunk, és megérkeztünk Esztergomba, ahol a Szalma család bőséges vacsorával várt minket - akárcsak két évvel ezelőtt. Az eredeti terv szerint még meg kellett volna másznunk a mogyorósbányai hegyet, hogy ott táborozzunk - de erről lemondtunk, így a társaság megmaradt része náluk töltötte az északát.

képek >>

Az esztergomi indulás után nem sokkal megálltunk a táti temetőben, Farkas Ferenc sírjánál - akinek temetésekor az Oracsbitu még a Mátrában járt. Nyergesújfalun dinnyeevéssel gyűjtöttünk erőt a Gerecse emelkedőinek kétszeri leküzdéséhez. A csekély forgalom ellenére első osztályú kerékpárúton elérhető Bajót után bejutottunk a Gerecse meredekebb, erdős részére. Pusztamarót felé olykor a biciklit tolva kerülgettük az út kisebb-nagyobb gödreit, onnan viszont sima, a börzsönyi gurulást idéző aszfaltúton ereszkedtünk le a Bikol-patak völgyébe. Aztán 180 méterről újból 380-ig kellett kapaszkodnunk, hogy legvégül hosszú, kanyargós, a fékeket próbára tevő lejtőn begurulhassunk Tatára. Eközben megtekintettük Tepi nagyszerű panorámájú észlelőhelyét is a Tardosi-fennsíkon.

Az Oracsbitu "hivatalos része" itt véget ért. A szombat este tatai nézelődéssel, hamburgerezésel és sörözéssel telt.

képek >>

A legkitartóbbak ottmaradtak másnapra is. Tavat kerültek és csillagvizsgálót néztek.

képek >>