Oracsbitu 29 - 5. nap, szerda
Sellye - Matty, 49 km
Ormánsági nap következett. A mohácsi társaság már hajnalban eltekert, de mi természetesen megvártuk a legnagyobb meleget az indulással (mert hogy a hét elejei kellemes napos idő ekkorra már kánikulába fordult). Miután elbeszélgettünk házigazdánkkal a környékbeli és a közeli horvát tájakról, a sellyei Draskovich kastély épp építés alatt levő parkjának megnézése után Vajszló felé vettük az irányt. Itt a legfőbb programpont a híres vajszlói dinnye megkóstolása volt, Lilla jóvoltából (nagy mennyiségű sör kíséretében).
Kórós volt a következő célunk, ahol az Ormánság egyik legszebb református temploma található. Hosszú "zsákút" vezet a faluig, aminek végén ott áll a szép kis templom. Szerencsére a helyi közmunkásokkal való beszélgetéssel töltött rövid várakozás után sikerült bejutnunk is, és nem is akármilyen ismertetést kapnunk a közmunka program rendkívül szimpatikus helyi irányítójától. Bár azzal kezdte, hogy nem tudta, hogy jövünk, ezért csak fél órája van - ehhez képest elmesélte nekünk az Ormánság történetét, földrajzát, vízrajzát, gazdaságát, a református templom szépségeit és az egyház által elhanyagolt helyzetét, a helyi cigányság problémáit, a közmunka program eredményeit és nehézségeit, és még rengeteg mindent a vidékről és az ott lakókról, amit könyvekből, újságokból sosem tudtunk volna meg, csak itt a helyszínen egy valóban "helyi erőtől". Ez a beszélgetés egész túránk egyik legértékesebb élménye volt, ráadásul utána még helyi készítésű lekvár és italkóstolóban is részesültünk.
Kórósról a közeli Adorjásra tekertünk tovább, itt egy másik kazettás mennyezetű templomot néztünk meg kívülről-belülről. Nem bántuk, hogy itt nem kaptunk annyira alapos vezetést, mert akkor a helyszínen kellett volna éjszakáznunk is.
Ezután még néhány falun és egy kukoricáson átvezető földúton keresztül gurulva elhagytuk az Ormánságot, újból a Dráva felé tartva. Szállást kellett keresnünk, és a két alternatíva közül a Matty melletti holtágat választottuk. (A másik a drávaszabolcsi kikötő lett volna.) A csapat egyik fele előre ment, míg a másik ezúttal Bettina defektjét hárította el, de még épp világosban sikerült mindenkinek odaérni. Ismét egy ideális táborhelyre leltünk a víz mellett. Óriási fák borultak felénk, a víz felett gólyák és kócsagok röpködtek, de a komfort kedvéért padok, asztalok, tűzrakó hely és még büfé is volt sörrel... Sokáig üldögéltünk, álldogáltunk a tábortűz mellett, részben azért is, hogy megvárjuk, amíg a szúnyogok nyugovóra térnek. Sajnos ez nem sikerült: ellentétben a korábbi táborhelyeinkkel a dögöknek eszük ágában sem volt lefeküdni, és egész hajnalig keserítették a szabadban alvók életét.
Fotók: Dinnyés Lajos, Oláh János, Spányi Péter, Tepliczky István.