Oracsbitu 32 - 6. nap, július 22. péntek
Szék - Felsőtök (53 km)
Ahogy az lenni szokott, ezen a túrán is eljött az utolsó nap, amit széki falunézéssel kezdtünk. A 800 éves templomot nemrég újították fel gyönyörűen. Betértünk egy széki házba is, ahol a jellegzetes népviseletet nézhettük meg. Lett volna még több nézni-találkozni való is, például Hosszúmezei Mihály (más nevén Michele von Langeveld) ideköltözött holland rendőr fogadója, de sürgetett az idő, tovább kellett mennünk. A faluszéli nádasnál azért megálltunk és betekertünk a tó közepére. Mivel eszünk ágában sem volt még egyszer a hegyen átmenni, ezért a hátsó úton hagytuk el Széket, így viszont láttuk a sófoltokat és sóstavakat, az egykori széki sóbányászat nyomait. Ha nem is változatos, de látványos és távlatos kopár vidéken értünk le újra a poros földútra, amin ismét begurultunk Bonchidára. Innen már csak a Kis-Szamos hídján kellett átkelni (vagy azt megmászni), és nemsokára Válaszúthoz érkeztünk - azaz megérkeztünk Válaszútra.
Válaszút Kallós Zoltánról híres. Ő az, aki itt született, itt él, és aki kitartó munkával összegyűjtötte a Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben a folklórnak úgyszólván minden műfaját: az énekes és hangszeres zenét, a tárgyi emlékeket, a népszokásokat és költészetet. Ő az, aki megmutatta, hogy a Mezőségben, az elzárt Széken miként maradhattak meg azok az értékek, hagyományok, amelyek Erdély sok más vidékén elvesztek. A Válaszúton működő Kallós Alapítvány szórvány vidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását végzi és itt van berendezve a környező tájegységek és itt élő nemzetiségek népművészetét bemutató gazdag kiállítás is. Nagy szerencsénkre különleges elbánásban volt részünk: Emese unokaöccse, Gábor itt tanít, és tőle "első kézből" egy igen alapos, elgondolkodtató és felemelő hangulatú vezetést kaptunk. Eddigi felszínes ismereteink sokat gazdakodtak ezalatt a két óra alatt, a sok szép táj: hegyek, völgyek, városok, falvak, templomok után megismerhettük a vidék emberi oldalát is.
Megköszönve az előadást, elbúcsúztunk Gábortól, de a jótéteményeinek nem volt még vége, ugyanis az utolsó esténkre még egy nagyszerű búcsú-táborhelyet is intézett számunkra. Utunk ezen szakasza már tulajdonképp kivezetett a Mezőségből, mivel Szamosjenőnél északkelet felé kanyarodtunk a főútról, hogy egy csendes völgyön, Lózsárd, Esztény, Magyarszarvaskend, Alsótök érintésével elérjük végállomásunkat, Felsőtököt. Útközben Esztényben találkoztunk a református pappal, papnéval és kisgyerekükkel, akik behívtak megmutatni az apró, aranyos templomot és görögdinnyével kínáltak minket. Maguk is nagy biciklisták lévén, jót elbeszélgettünk. A lelkész 3-4 falut lát el, mindnek gyönyörű, régi temploma van (bár sajnos nem mind ilyen szép állapotban) de hívek már alig vannak. Esztényben még többen, de Felsőtökön mindössze 7 magyar van, de az egész vidék is túl csendes, többnyire már csak öregek élnek erre. A táj gyönyörű, de a falvak elhagyatottak, kissé szomorkásak.
Mi is szomorkásak voltunk utolsó esténken, pedig kiváló szállásunk volt a Kallós Alapítvány tangazdaságának házában, amit teljes egészében birtokba vehettünk. Tábortűz helyett kályhatűz mellett vettünk búcsút az idei Oracsbitutól, utána ki a házban, ki megannyi székből összetákolt installáción, ki a tornácon, ki a kertben sátorban aludt.
Fotók: Dolánszky György, Oláh János, Spányi Péter, Tepliczky István.