Oracsbitu 37 - 7. nap, szombat
Nagykörű - Tiszafüred
A vihar ahogy jött, úgy ment is: utolsó napunk reggelén megint szép idő várt, de az Oracsbitu csapata már nem állt össze. Lilla és Gyula maradtak a parton, csak később indultak el, utoljára már csak a Tisza másik oldaláról láttuk őket. Tepiék elindultak ugyan, de csak a célban találkoztunk újra. A többiek, vagyis a fősodor viszont folytatta tovább a folyó mellett a következő átkelőhelyig. A tiszasülyi kompot nem volt könnyű megközelíteni az útra dőlt fák miatt, de biciklivel minden lehetséges. Átkompoltunk Tiszaroffba (innen integettünk vissza Lilláéknak), majd elbúcsúztunk Zaltól, aki logisztikai okokból visszaindult Szolnok felé. A falu szélén megálltunk egy üdítőre/sörre, ahol elbeszélgettünk a nagyon helyes és talpraesett árus lánnyal, majd a lehangolóan szegény Tiszaburán át megérkeztünk Abádszalókra, tulajdonképpeni célunkig, a Tisza-tóhoz. Ez már turisztikai hely, sok ember, sok árus, tele strand. De legalább lángosozhattunk, palacsintázhattunk egyet, mielőtt az utolsó kilométereknek nekiindultunk.
A célegyenest a tókerülő bicikliúton való tekerés jelentette, immáron tömegek közt, de legalább szép tájon és szép időben. Tiszafüred volt a tervezett végcél, ezt el is értük több mint 400 km után (attól függ, ki honnan számolta). Sajnos az itteni kemping és strand zsúfoltsága és atmoszférája mindenen túltett: ez az a műfaj, ami elől az Oracsbitu menekülni szokott. A népsűrűségből nem éppen úgy tűnt, mintha koronavírus járvány lenne. Azért megfürödtünk a tóban, mivel ez volt az utolsó alkalom a (Balaton és a Duna után) a Tiszában fürdésre. Időközben megérkezett Emese és Tepi is az autóval, aminek aztán fontos szerepe lett.
Történt ugyanis, hogy Zal a szuper fekvőbiciklijével két kapitális méretű gödörbe hajtott az út közepén, ami 4 helyen kicsípte az első kereke belsőjét, ezt már nem tudta befoltozni. Így görnyedezve tolta a szerkezetet a Nagykörűi kompig, amin átkelve visszaért oda, ahonnan reggel elindultunk. Szolnokig viszont már nem tolhatta volna (egy ilyen bringát tolni se nagyon lehet), így meg kellett várnia, amíg Bíbornye és Tepiék autós különítménye a Tescóból vett neki egy pótgumit és oda szállította. Ha ezt nem teszik, ott kellett volna újból aludnia, miközben a helyi erők már körözni kezdtek körülötte... De így is már késő délután lett, és csak estére ért Szolnokra, az ottani állomáson bivakolt a reggeli vonatig.
Ehhez képest a többiek kényelmesen elérték a közvetlen Tiszafüred-Budapest bringaszállító vonatot, ami szombat lévén még üres is volt, és kényelmesen hazarobogtak.
Másnapra szerencsére mindenki hazaért. Az Oracsbitu ismét jól sikerült.
Napi táv: 68.5 km
Fotók: Dinnyés Lajos, Spányi Péter, Tepliczky István.