Oracsbitu 37 - 6. nap, péntek
Tiszaföldvár - Nagykörű
Aki kint aludt és elég korán kelt, az hajnalban megnézhette a gyönyörű napkeltét. Nagy sokára a többiek is felkeltek, és a házigazdáinktól remek reggelit kaptunk, ismét kint a szabadban a tornácon megterítve. Miután búcsút vettünk tőlük, folytattuk utunkat a Tisza mentén. A szomszéd város Martfű, itt elhaladtunk az egykori cipőgyár mellett, ami nyomokban és darabokban ma is működget, de nem tudni, hogy a ma is kapható Tisza cipőt itt gyártják-e még. Megálltunk dinnyézni és felmásztunk egy emlékmű dombjára, ahonnan már láthatóak voltak a nem túl távoli viharfelhők és esőcsíkok. Ránk is jött egy kis zápor, de fél óra buszmegállózás után mehettünk tovább.
Két Rákócziról elnevezett falut átszelve és egyre erősödő teherautó forgalom mellett lassan beérkeztünk Szolnokra, utolsó megbeszélt csillagászati találkozóhelyünkre. A nevezetes 24 emeletes toronyház tetején levő TIT csillagvizsgálóban vártak ránk régi ismerőseink - nem először jártunk itt. De addig volt még időnk, így a Tisza parton végigkorzózva tettünk egy kitérőt egy városszéli hamburgereshez, ahol (ismét) jól telezabáltuk magunkat. Innen tekerés a toronyházig és liftezés fel, ahol Szabó Szabolcs és Korpás Zoltán fogadott minket. Az előadóban elbeszélgettünk a helyi amatőr-életről majd felmentünk a tetőre, ahol megnéztük a kupolát, a nagy távcsövet és a csodás körpanorámát. Kár, hogy nem volt tisztább az idő, így a távoli hegyek nem látszottak - be kellett érnünk a fél Alfölddel...
Délután még egy kis gurulás maradt egy kiszemelt táborhelyig, Nagykörűig. Végre autóktól és kamionoktól távol, a Tisza gátján tekerhettünk (ha már a Sió gáttal kezdtünk). Az eredetileg - már csak az interneten létező - Gondűző Kemping bezárt, de úgy tudtuk, hogy a parton a strandon van még egy, amit meg is találtunk szép romantikus helyen, óriás fák alatt. Csakhogy ez is elhagyatott volt, mert ez is megszűnt - még szerencse, hogy a budi és a vízcsap még működött. Sátorozhattunk volna itt, de támadtak a szúnyogok és az idő kezdett barátságtalanná válni, közeledett a vihar.
Ezzel meg is kezdődött az Oracsbitu szétesése. Emese és Tepi visszaautóztak Szolnok mellé egy ismerőshöz, Lilla és Gyula ottmaradtak az autójukban a parton, a "maradék" meg begurult a közeli faluba és keresett egy vendégházat (nem volt könnyű üreset találni a nyár közepén), itt szűkösen de szárazon meghúzódtunk. Tényleg jött a vihar hatalmas széllel és esővel - csak másnap láttuk igazán, mennyi fát, ágat letört; szerencse hogy a strandon maradtakat nem ütötték agyon.
Napi táv: 63.6 km
Fotók: Dinnyés Lajos, Spányi Péter, Tepliczky István.