Oracsbitu 27. - 6. nap
Kölked - Batina - Nagynyárád (79 km)
Utolsó napunkra ébredtünk, heves szélviharban. A sátrakat, valamint a Dinnyés familia útközben beszerzett univerzális mezőgazdasági vetemény és szúnyoghálóját eszeveszettül zörgette a szél. Tábort bontván és sok homokot nyelvén, ismét a gáton folytattuk utunkat a gyönyörű természetvédelmi területen, mindenféle csak az ornitológusok által ismert madár alatt, de néha felett is - mert volt amikor a gátról beláttunk a gólyafészekbe, ahol pár napos kis gólyák üldögéltek...
A társaság végülis újból egymásra talált a gát menti őrházban és kocsmában. Kölkedre érve még egy újabb defektet pipáltunk ki (ezúttal Anna bringáján), majd nekiindultunk végcélunk felé Horvátország irányába. A határ átlépése Udvarnál ez alkalommal inkább csak jelképes volt, mivel nem az ország távoli tájaira - netán a tengerre - igyekeztünk, csak egy picike mintát venni déli szomszédunk egy északi darabjából, Szlavóniából. Néhány falvat (Knezevo=Főherceglak, Draz=Darázs) kereszteztünk csak, hogy eljussunk újból a Dunáig, Batináig (Kiskőszeg). Szokványos mezőgazdasági vidék ez, meglehetősen szegényes településekkel, amit a kilencvenes években háború sújtott és hosszú évekig szerb megszállás alatt állt. Az idei túrába ennyi fért csak bele Horvátországból, de érdekes volt látni egy kicsit másfajta vidéket is, és egy újabb országot felvenni az Oracsbituk listájára.
Batinára érvén felkapaszkodtunk a város feletti hegyre, ahol egy óriási szocialista második világháborús emlékmű-komplexum áll (itt keltek át a szovjetek a Dunán), és ahonnan csodálatos kilátás nyilik a Dunára és mögötte a bácskai alföldre, ami ma Szerbia. Kicsit szomorú volt látni, hogy a Duna felett átivelő hidon - ami ma határ a két közelmúltbeli ellenség felett - semmiféle forgalom nem volt. Bár reggel óta már jónéhány órát tekertünk, de légvonalban nem több mint 15 km-re voltunk attól a helytől, ahonnan indultunk. Csak hát a Duna mellett a határsávban nem ildomos járni - főleg nem egy háború után.
Túránk legtávolabbi pontjára érkeztünk, kb. 380 km-re az indulástól - és itt már éreztük hogy nagyjából vége is van. Elérzékenyült csoportképeket csináltunk, majd kis fagyizás és sörözés után visszaindultunk, amerről jöttünk. A határ után elfordultunk az Oracsbitu tényleges végcélja, Nagynyárád felé, ahol Lilla szervezésében az öregek otthona udvarán kiváló szállást kaptunk. Ezt Lilla bátyjának, Árpádnak köszönhetően még kiválóbb gulyásleves tetézte. Ez lett tehát a búcsúvacsoránk a jól sikerült 409 kilométeres együtt tekerés után.
Köszönet minden vendéglátónknak, segitőnknek, idegenvezetőnknek! És a jó időnek, ami ugyan kidöglesztett minket, de mindvégig kitartott.
Fotók: Megyeri Anna, Oláh János, Spányi Péter, Tepliczky István.