Oracsbitu 29 - 1. nap, szombat
Nagykanizsa - Becsehely, 26 km
A társaság első hulláma (nyolc fő) szombat délután a Déliből indult útnak Nagykanizsára. Bár naiv módon azt hittük, hogy délután már nem lesz tömeg, de lett - már csak azért is, mert a vonat egyszerre három felé ment (az egyik irány Zágráb-Ljubljana volt, ahova rengeteg külföldi turista özönlött). Így a Balatonig álldogáltunk a biciklik mellett, onnantól viszont lassan elfogyott a nép, és kellemesebben utazhattunk, gyönyörködve a tó látványában.
Kanizsára érve első dolgunk volt fényképezkedni az állomáson kiállított 424-es gőzös tövében, a következő pedig az idő elfecsérlése egy városszéli boltban. Elég késő lett, mire útnak indultunk Becsehely felé a régi hetes úton. Már sötétedett, amikor odaértünk, és még ezután következett a 3 km-nyi felkapaszkodás a hegytetőre a kanizsai amatőrök Canis Minor csillagvizsgálójához.
Itt Gazdag Attila várt ránk egy gőzölgő gulyásleves társaságában, majd később megérkezett másik házigazdánk, Perkó Zsolt is. Kiváló hangulatban beszélgettük át az estét és a fél éjszakát, miközben - szombat lévén - távcsöves bemutatás is zajlott: a környékről és a városból érkeztek látogatók. Kár, hogy az ég a telehold ellenére is borult volt. Ez csak természetes, hiszen ezen a napon voltunk egyedül távcső közelben...
Fotók: Dinnyés Lajos, Oláh János, Spányi Péter, Tepliczky István.