Oracsbitu 30 - 4. nap
Zenta - Csóka - Törökkanizsa - Gyála - Tiszasziget - Szeged (52 km)
Reggelre ébredve tiszai fürdőzéssel kezdtük a napot, majd lebontottuk sátrainkat. Tepiék autóstól eltávoztak Ómoravicára, családi nyomokat keresni, mi pedig immár a Tiszántúlon folytattuk tovább. Csókán betértünk egy gazdaboltba, ahol elbeszélgettünk a nagyon kedves magyar boltossal, aki hálás volt, hogy erre a vidékre is elvetődnek túrázók. Majd hamarosan Törökkanizsa következett, ahol kitekertünk a folyópartra, és elénekeltük az itt igazán aktuális Hej halászok dalt. Miközben a parkban megcsodáltuk a szocialista emlékművet, megkérdeztünk egy épp arra járó embert, mit is ábrázol. Vele már csak tört szerbül és tört angolul tudtunk beszélgetni, így végülis nem tudtuk meg, de azt viszont igen, hogy ő rapper, és elő is adta egy rövid szerzeményét.
Törökkanizsát elhagyva már csak egy-két falu volt a határig, Gyáláig. Itt még búcsúzóul betértünk a falusi kocsmába, Jelen sörökre költeni megmaradt Dínárjainkat. Egy kedves idősebb szerb úr futott be egy traktorral, adott nekünk egy zsák barackot, és találkoztunk még egy bennünket Hegedűs Tibire emlékeztető, de kissé kótyagos figurával is. Átgurultunk a határon, és ezzel véget ért rövid vajdasági kitérőnk. Jó volt, lehetett volna hosszabb is, hiszen nagyon sok néznivaló lett volna még.
Elfordulva a főúttól, Tiszasziget mellett pár kilométer után eljutottunk Magyarország legmélyebb pontjára, amit egy kulturált emlékpark jelöl. Elbúcsúztunk Mojótól, akinek másnap már dolgoznia kellett, ő innen még Kiskunhalas érintésével hazáig tekert. A megmaradók pedig betértek a közeli határőr múzeumba (lásd Tito láncos kutyája), majd elvétve a rövidebb utat végül megérkeztek Szegedre, az Arborétum melletti Csillagvizsgálóba. Hamarosan megjött házigazdánk Székely Péter, az egyetem csillagásza is, hogy beengedjen minket és bemutassa a kupolát, a távcsövet. Mint megtudtuk, ma már kevésbe sincs úgy kihasználva a csillagda, mint újkorában, két évtizede volt, amikor először járt itt az Oracsbitu. De azért jöttek hallgatók éjszakára mérni, mint ahogy megjött a vihar is. Mi a kupola teraszán szerettünk volna aludni, le is feküdtünk, a mérések is elkezdődtek, de mindez nem tartott sokáig. Hamarosan elkezdtek csapkodni a villámok, és szakadni az eső, mi pedig menekültünk le az előadóba. Lőttek a tetőn alvásnak és az észlelésnek.
Fotók: Dinnyés Lajos, Dinnyés Bernárd, Oláh János, Spányi Péter, Tepliczky István.