Oracsbitu 31 - 7. nap, július 31. péntek
Baldovec - Morva Karszt - Brno (58 km)
Az utolsó napunk reggelén megint csak szép napsütésbre ébredtünk. A szorgalmasabb táborozók (nem mi) már reggelitornáztak. Miután összepakoltunk, ugyanarra indultunk, amerre tegnap jártunk, így ismét útbaejtettük a holstejni pihenőt, ahol izléses bögrében felszolgált káva tureckát és teát reggeliztünk. Irány a Balcarka barlang, ahova a 11 előtti csoporttal be is jutottunk egy egyórás sétára. Bent 8 fok, vezetés csehül, de azért a lényeget értettük. A barlang tényleg pompás, ahogy az egy híres cseppkőbarlanghoz illik.
Innen a közeli Macocha szakadékhoz kapaszkodtunk fel, ami egy 138 m mély függőleges lyuk, alján a (leghíresebb) Punkva barlang kijárata nyílik egy tóval. Fentről is, középről is meg lehet nézni egy erkélyről. Vita támadt, hogy merre menjünk le, így a csapat egyik fele a gyalogos túristaúton, másik fele a gyönyörű bicikliúton gurult le, a Katalin barlang bejárata mellett a karsztvidék látogatóközpontjába, Skalny Mlín-be (sziklamalom). Ez már nem bicikliseknek való hely, nagy volt a zsibvásár, rengeteg autó, így gyorsan tovább is álltunk és elhagytuk e szép tájat.
De az út továbra is nagyon szép helyeken vezetett le Blanskóig, ahol feltűntek a füstös ipari létesítmények, majd egy patak és a vonat mentén haladt tovább, néha a főúton (itt végig kitáblázva a biciklisták védelmében), utána bicikliútba torkollott ami egészen Brnóig tartott. Közben még megálltunk ebédelni egy iparvároskában, Adamovban, egy jópofa kis helyen. Onnan újabb gurulás (a szakadék óta csak lefele jöttünk), és a 4-es villamos végállomáshoz (Konecna) értünk. Itt még szép volt a város, de nemsokára a sűrűjébe, egy "nyócker" jellegű részbe csöppentünk. Ehhez már közel volt a vasútállomás, ahol megvettük a másnapi vonatjegyeket. Most már szabadon bemehettünk az óvárosba, egy kis felületes városnézésre: főtér, Óvárosháza a "brnói sárkánnyal" (krokodillal), Szent Péter és Pál katedrális. Ott elkezdtük a búcsúzkodást, mert úgy volt, hogy Emese, Tepi és Gyula mindjárt indulnak haza autóval. De aztán úgy döntöttek, ők is megnézik a planetáriumot és a kempinget.
Mi maradék öten elkezdtünk kifelé tekerni a hegyre fel, és nagy szerencsénkre meg is találtuk a Planetáriumot és Csillagvizsgálót (Hvezdáren). Igaz már elég késő volt, vége is volt már az előadásoknak. De ez volt a szerencsénk, mert szóba elegyedve a személyzettel - Gyula személyében kollegaként - beinvitálnak minket egy rövid kis vezetésre, ami nem is oly rövidre sikerült. Az intézmény tiszteletre és irigylésre méltó: gyönyörű modern külső és belső terek gigantikus mélyég fotó a falon, pompás kilátás a városra, távcsövek letolható kupolában (Zeiss refraktor, Celestron reflektor). Beinvitáltak a nagy, ferde kupolájú terembe is, ahol csak nekünk a fő digitális 4K-s vetítővel (van egy kisebb régi Zeiss-ük is 1958-ból) megmutatták a csillagokat meg egy 360 fokos demó videót Baumgartner léggömb ugrásáról. Valóban korszerű, jó minőségű berendezés, és a kihúzható székek is nagyon kényelmesek. Méltó szakmai befejezése volt ez az Oracsbitunak!
De a túra tekerős részének még nem volt vége, ki kellett érnünk a kempingbe, amihez a navigációnk kissé pontatlannak bizonyult, ezért betévedünk egy parkba, ahol sötétben bolyongtunk, majd rájöttünk hogy a továbbvezető út 100 m-el alattunk van. Valahogy lejutottunk, és sűrű telefonálgatás meg sok km után megtaláltuk Tepiéket, akik egy benzinkútban vártak ránk már másfél órája. Ők nem lelték meg a planetáriumot és indultak volna haza. Újabb búcsúfotó, majd tényleg elstartoltak, reggel 4-re már Tatára is értek. Mi még 4-5 km-t mentünk, és éjfél előtt találtuk meg a viztározó menti kempinget. Elég primitiv és zsúfolt hely volt, kicsit pityókás házigazdával és nagyon pityókás részeg üvöltözőkkel.
Fotók: Bezdán Györgyi, Dolánszky György, Oláh János, Spányi Péter.