Oracsbitu 38 - 2. nap, hétfő
Deáki - Galgóc
A deáki templom majdnem a pannonhalmaival egyidős, az ottani bencések alapították. Évezredes története során laktak itt szerzetesek, kódex másolók, a régi majd az újabb korokban gyönyörű freskókkal díszítették, a XIX század végén kibővítették, de leginkább arról ismert, hogy itt találták meg a Pray kódexet, benne legfontosabb nyelvemlékünkkel, a Halotti Beszéddel. A templomot Hajdu Irén, nyugdíjas tanárnő mutatta be nekünk, akit akár a templom házigazdájának is tekinthetünk, annyira ismeri és oly sok látogatóval ismertette már meg a történetét. Egy rendkívül alapos, kimerítő vezetést kaptunk, a templom minden zugát megnéztük, felkapaszkodtunk a padlástérbe is, ahol egykor a szerzetes cellák voltak, és ahol Irén néni még meg is énekeltette a társaságot. Igazán szép és lelkesítő élmény volt, ráadásul még kaptunk egy vaskos írásos ismertetőt is a templomról.
Persze jóval több időt töltöttünk itt, mint terveztük, így jócskán elmúlt dél mire tovább indultunk. Emiatt a tervezett galántai kitérőt ki kellett hagynunk, helyette egyből Vágsellyére tekertünk, ahol megebédeltünk egy olasz étteremben. Odakint ekkor már gyanúsan sötétedtek a fellegek, és nem sokkal az utunk folytatása után, a Vágból felduzzasztott tó partján tényleg elkezdett csöpögni az eső. Ekkor kiderült, hogy Tepi az autóban hagyta az esőkabátját, emiatt némi vita után megálltunk, hogy bevárjuk Bíbornyét a kocsival, amivel amúgy nem is volt könnyű megközelíteni a partot. Egy csomó idő elment a várakozással, de sikerült végre tovább indulni és egy idő után lakott területre érni. Vága faluban egy műhely előtti fedél alá álltunk be a még csepergő eső alól. Kiderült, hogy itt egy ostyakészítő üzem működik, ahol a szlovákok kedvenc karácsonyi csemegéjét öntik, préselik. Ez még részben magyarlakta falu, a dolgozók is magyarok voltak, és megmutatták hogyan történik az ostyagyártás. Túránk így tehát - korábbi hagyományainkhoz híven - üzemlátogatással is kiegészült. Vágát, elhagyva már jobb idő lett, és hamarosan beértünk Szeredre ahol újból találkoztunk Ivánnal. Itt nem sok időt töltöttünk, a terv az volt, hogy ő is eljön Galgócra a csillagvizsgálóba, ahol tolmácsol nekünk. Ez meg is valósult, csak "kis" csúszással. Délután 3 helyett fél 8-ra értünk oda. Mi Súron át tekertünk a folyó nyugati és laposabb partján, immár teljesen szlovák vidéken. Az autóknak kerülniük kellett, mert a Vágon a hidat Galgóc előtt lezárták, ezért ők körbe mentek a másik oldalon. Mi át tudtuk tolni a bicikliket az építés alatt levő híd betongerendáin.
A csillagda és planetárium a város szélén, egy dombtetőn magasodik, gyönyörű kilátással a városra, a folyó völgyre és a túlparton levő közeli atomerőműre. Egy előadásra voltunk hivatalosak, amit az aznapi ügyeletet adó csillagász, Michal Maturkanič úr tartott nekünk, bemutatva a modern digitális planetáriumi műszer lehetőségeit. Maga a szöveg (Iván fordításában) a kezdő nagyközönségnek szólt volna, de a látvány érdekes volt. Az előtérben megtekinthettük a szép meteorit gyűjteményt és a tervezett, remélhetőleg meg is valósuló nagyszabású bővítés makettjét.
Mire a műsornak vége lett, már este 9 óra is elmúlt, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogunk Pöstyénig eljutni. Tanakodtunk és puhatolóztunk, hogy hol szálljunk meg, mígnem közölték velünk, hogy Mgr. Karol Petrík igazgató úr telefonon megengedte, hogy a csillagvizsgáló kertjében táborozzunk. Ezzel meg lett mentve az éjszakánk - hálás köszönet érte Iván közbenjárásának és házigazdáinknak! Nem is volt rossz helyünk, csak kicsit ferde, így a társaság egyik része az épület és a domb közötti árokban vert sátrat vagy hálózsákot, Bíbornyéék pedig fent a kupola melletti lejtőn. A szabadban éjszakázók gyönyörű derült égben gyönyörködhettek, hajnalban a fényes bolygókkal.
Napi táv: 53 km
Fotók: Oláh János, Porhanda Zsolt, Spányi Péter, Tepliczky István.